Siófok  5.5  •  11.5 kn       

Keszthely  6.9  •  21 kn       

Balatonfüred  5.2  •  9 kn       

Balatonboglár  5.5  •  11.1 kn       

Orfű  15  •  9 kn       

Velencei-tó  7.7  •  14.8 kn       

Tiszafüred  13.8  •  20.8 kn       

Mályi-tó  8.9  •  13 kn       

2024. március 29., péntek

Magyar Bajnok a Mahi-Mahi és a Sleepwalker

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Kedden, az aznap teljesített három futamot követően, összesen kilenc futammal ért véget a 2014. évi, jubileumi, tizedik Nautic Országos Bajnokság.

Magyar Bajnok a Mahi-Mahi és a Sleepwalker

Míg a 330-311-es osztályban már az utolsó futam előtt eldőlt a cím sorsa, a 370-eseknél a legutolsó pillanatig nyitott volt a bajnoki cím kérdése.

2014. június 27 és július 2 között az elmúlt évek hagyományainak megfelelően ezúttal is a Kenese Marina Port látta vendégül a Nautic osztály 22 egységet számláló mezőnyét. A 15 „kicsi” Nautic 330-311-es mellett a komplett 370-es osztály is jelen volt, akik idén első bajnokságukat rendezhették meg.

Az Infiniti Nautic Fesztiválra keresztelt esemény beváltotta a szervezők reményeit, hiszen valóban egy bajnoksághoz méltó, színvonalas és változatos programot sikerült összeállítani öt napon keresztül.
A bajnokság programja a péntek esti túrafutammal kezdődött, majd sok időt nem hagyva a pihenésre, szombaton reggel már a Sopi60 elnevezésű túraverseny vette kezdetét.
Vasárnaptól következtek a pályaversenyek, amelyekből hetet kellett a mezőnynek teljesítenie. Bár vasárnap és hétfőn is halasztással indult a nap, a versenyrendezőség jó döntéseinek köszönhetően végül sikerült az összes futamot lebonyolítani.

A 330-311-es osztályban már a vasárnapi futamok alatt látni lehetett, hogy három hajó kiemelkedik a mezőnyből, a Mahi-Mahi, Fantom és Fanatic trió rendre kisajátította magának a futamok első három helyét.

A 370-esek mezőnyében az első futamokat követően a Sleepwalker és az Evolution párbajára lehetett számítani, de a rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Magnumot és az alig pár hete vízen lévő Infiniti Q50-et sem volt szabad leírni.

A keddi napra a 330-osknál gyakorlatilag kettőre csökkent a bajnokaspiránsok száma, miután Török Zoltán Fantomját kizárták a hatodik futamból, a 370-es osztályban pedig továbbra is négy csapat hajtott a végső győzelemre. A Mahi-Mahi nem hagyta a véletlenre a döntést egy első és egy második hellyel már a 9. futam előtt bebiztosította a címét, így az utolsó futamra már ki sem kellett állnia Borsos Ernő csapatának.

Nem úgy a Run mezőnyében, ahol az utolsó centiig kiélezett küzdelem folyt a Sleepwalker és az Evolution között. Az utolsó futamot Temesfői Zénó Sleepwalker húzta be, így pontazonossággal megnyerte az osztály első bajnoki címét, az Evolution és a Magnum előtt.

„Három futamot tudtunk ma megrendezni, nagyon kellemes északi, észak-nyugati, 5-9 csomós szélben. Komoly izgalmakra volt kilátás, hiszen a hetedik futamot megelőzően még egyik osztályban sem dőlt el a cím sorsa. A Mahi-Mahi aztán remek vitorlázással már a kilencedik futam eredményétől függetlenül megnyerte a címet, de a Run osztályban még az utolsó futam is komoly izgalmakat tartogatott a befutó pillanatáig. Sportszerű és izgalmas bajnokságot futottak a hajók, szerencsére jó szelünk is volt, így a versenyzők többféle szélben is próbára tehették magukat a hétvége során.” – összegezte a hétfői nap és a hétvége eseményeit a verseny rendezője, Dávid Júlia.

Szintén elégedetten nyilatkozott Szendrői Dávid, a Nautic osztály titkára is: „Könnyű a helyzetem, mert egy „kicsit bent is vagyok kint is vagyok”, hiszen Sopival immáron 10 éve visszük az osztály dolgait előre, és a bajnokságot most is láthattam belülről is, versenyzőként. Azt kell mondanom, hogy a tízedik bajnokság méltóképpen meg lett ünnepelve. A vízi rendezés színvonalára immáron ötödik éve garanciát jelent a KMPVSE csapata, és idén az Infinitinek köszönhetően a parti rendezés is kifogástalan lett. Minden estére készültünk programokkal, ami csak tovább erősítette az osztály családias jellegét. Ki kell emelnem a csapat sportszerű küzdelmét is, hiszen 22 hajós mezőnyben, 9 futam alatt mindössze 3 óvás érkezett a rendezőséghez. Nagyon örülök, hogy idén is sikerült ilyen szép számú hajóval bajnokságot rendeznünk.”

Az osztály többségének nem sok ideje marad a pihenésre: hétvégén a Fehér Szalagon, jövő héten a Kékszalagon állnak majd többen rajthoz. A háttérben eközben Sopi műhelyében is lázas munka folyik, remélhetően jövőre a 370-es osztályban is több egység száll majd harcba a bajnoki címért.

A Bajnokság végeredménye

81 hajó a Bahart Regatta boglári fordulóján Előző

81 hajó a Bahart Regatta boglári fordulóján

Új időpontban a Balaton-átúszás! Következő

Új időpontban a Balaton-átúszás!