Siófok  6.6  •  11.6 kn       

Keszthely  4.9  •  10 kn       

Balatonfüred  6.3  •  13 kn       

Balatonboglár  6.2  •  12.9 kn       

Orfű  •  7 kn       

Velencei-tó  5.4  •  10.7 kn       

Tiszafüred  7.2  •  1.8 kn       

Mályi-tó  5.1  •  0.6 kn       

2024. április 19., péntek

Az Alingi nyerte az Extreme Sailing Series Cascais – i fordulóját

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Az Alingi nyerte az Extreme Sailing Series Cascais – i fordulóját

Az Alingi nyerte az Extreme Sailing Series Cascais – i fordulóját

Az Extreme Sailing Series idei negyedik állomását a portugál Cascais – ban rendezték a hétvégén. A versenyre hét csapat nevezett és ahogy az utóbbi időben jellemző volt az újabb versenyhelyszíneken, a hazi csapatok is lehetőséget kapnak, hogy beszálljanak a küzdelmekbe, ahogy ez volt tavaly Los Cabos – ban vagy Barcelona – ban is. Az Európai állomásokon szintén a tavalyi évhez hasonlóan a Flying Phantomok sorozata is vándorol együtt az ESS – el, így Cascaisban is ott voltak a kisebb száguldó katamaránok.

Az első napon nyolc futamot vitorláztak a csapatok. A nap az Alingi – é volt mert a futamok felét ők nyerték, emellett három harmadik és egy negyedik helyet vitorláztak, így nap végén hat pont előnyük volt a második OmanAir – al szemben. Phil Robertson – ék ugyan nem nyertek futamot, de négy második és két harmadik helyet is vitorláztak. A nap végén az INEOS Rebels UK volt a harmadik két ponttal lemaradva az OmanAir – től. Leigh McMillan – ék folyamatosan fejlődnek a szezonban, itt Cascais – ban is tudtak már futamot nyerni és emellett két második és harmadik helyet is vitorláztak.

A csapatok a második napon is hét futamot vitorláztak. Az Alingi igaz hogy csak egy ponttal, de meg tudta tartani előnyét 15 futam után is annak ellenére hogy csak egy futamot nyert ezen a napon. Az OmanAir is folytatta jó szereplését és ő is meg tudta tartan második helyét, viszont ők már két futamot is be tudtak húzni. Nap végén a harmadik helyre az SAP Extreme jött fel és a három futamgyőzelmük mellett még annak is örülhettek, hogy az eddigi sebességi rekordot kétszer is megdöntötték ezen a napon. A rég record 36 kts volt ami a RedBull Extreme nevéhez kötődött, amit 2016 – ban a Sydney – i versenyen állítottak be. Az SAP az első futamban 36,4 majd a másodikban 37,9 kts – el száguldott.

A verseny harmadik napján is hét futamot rendeztek Cascais – ban. Az Alingi továbbra is őrizte vezető helyét, amihez jől jött a két újabb futamgyőzelem. A dobogó többi fokán mindehol változott a helyzet, mert az SAP három futamgyőzelmével feljött a második helyre, a harmadik pedig a az utolsó futamot nyerő INEOS Rebels lett.

A zárónapra már csak hat futam maradt közte az utolsó, ami dupla ponttal számított. Az Alingi ismét magabiztosan vitorlázott és a hat futamból négyet megnyert, így a negyedik Cascais – i fordulónak is ő lett a győztese. A maradék két futamot az SAP Extreme és az INEOS Rebels UK nyerte és végül az összesítésben is a dobogóra tudott állni mind a két csapat, az SAP a második, míg az INEOS a harmadik helyen.

Négy forduló után az összetettben egy ponttal vezet az Alingi az SAP előtt, a harmadik helyen pedig az OmanAir áll. Folytatás Cardiff – ban…

A verseny honlapja:

www.extremesailingseries.com

A Flying Phantom – oknál az Idreva Zephyr Foiling, tovább folytatta remek szezonját és az első napon rendezett hat futamból ötöt meg is nyert, és mellett még ment egy nem túl jó ötödik helyet is, de ezzel együtt öt pont előnye van a második Team France Jeune – vel szemben. A harmadik helyen a portugál UON csapata áll akik végig kettő, három és negyedik helyeket mentek.

A Flying Phantom – oknál nem volt változás az élmezőnyben ezen a napon maradt az Ideerva, Team France, UON sorrend tíz futam után is.

A harmadik napon a kisebb katamaránoknál is változott a dobogó, legalább is a harmadik foka ahova a portugál UON helyett a francia Cultur Foil ért fel. Az utolsó napon nem rendeztek már futamot a Flying Phantomoknál így a végső elszámolásban maradt a francia dominancia a dobogón.

Itt az összetett versenyben négy forduló után a Team France vezet aki most először maradt alul, de ezenkívül az első három fordulót megnyerte. Második az Idreva és harmadik a Culture Foil.

Lejárt a nevezési határidő az America’s Cup – on! Előző

Lejárt a nevezési határidő az America’s Cup – on!

Svéd győzelem a Melges 40 GP második fordulóján Következő

Svéd győzelem a Melges 40 GP második fordulóján