Hírek
Több mint kétszázan vitorláztak Karsai Lajos emlékének tisztelegve
Szombaton rendezték Balatonlellén a BL-ben a XIV. International Kupa – Karsai Lajos Emlékversenyt, 48 hajó részvételével.
A tradicionális regattának volt két betétfutama is, a Balaton 31-es Kupa és az Oriflame Lady’s Open, a hölgy-kormányosok versenye. A versenyt idén Beliczay Péter rendezte, akinek már az elején fejtörést okozott a versenyengedély által meghatározott terület és a szél irányának összeegyeztethetetlen volta. A tervek szerint klasszikus, széllel szembeni rajt után egy negyedszeles szakasz, majd bőszeles szakaszok következtek volna. A körülmények átírták a terveket és a mezőny hátszélben rajtolt megcélozva a Fonyódligeti első pályajelet. Háromperces szabály érvénybeléptetésével a bőszeles vitorlák csak némi késleltetéssel kerültek a helyükre, de ezt követően izgalmas és látványos menet bontakozott ki a 3-4-es észak-keleti szélben. A mezőny elején a Fonyódon otthonra lelt Libera mutáció az ex Gardazzura, a Stefánia és a Melges-ek mentek, a második hullámban többen kénytelenek voltak a bójától északra csúszva levenni a spinakkereket és félszélben közelíteni az első pályajelhez. Fonyódliget után kezdődött a Révfülöpig tartó tackolgatás, negyedszélben. Ezen a szakaszon azok jártak jól, akik közel merészkedtek az északi parthoz és a part alatt vették célba a második jelet. A harmadik és egyben utolsó szakasz a Révfülöp – Balatonlelle egy félszeles „lóverseny” volt, mely keveset változtatott az addig kialakult sorrenden.
Yardstick I-ben győzött a Stefánia megelőzve két Melges 24-est, Ys II-ben idén először legyőzte vetélytársait a Kisvacak, második lett a Sarah with Love, harmadik az Imi Jé. A harmadosztályban Soul, Viktória, Catharina sorrend vált véglegessé a parti számmisztikát követően. A Karsai Lajos emlékére alapított vándorkupát a fonyódi Liberások vihették haza, a B31-es kupa Tuss Miklóshoz került. A hölgyeknél győzött Baráth Stefánia, második lett Bíró Kata, a bronzérmes Ulrike Rein és a Kacor.
Eredmények
A képek keddi naptól lesznek elérhetőek!
Bejelentkezés
Legújabb
Legolvasottabb
- 2008. év nagyhajós Magyar Bajnokai és helyezettjei
- IV. Ügyvéd Kupa eredmények és képek
- Kékpántlika, az utánpótlás Kékszalagja
- A 40. jubileumi Kékszalag
- Az ugyvedkupa.hu csapata nyert a Balaton Match Race-en
- 11mOD Világbajnokság a Balatonon
- Megjelent a 2009. évi RC vitorlás versenynaptár
- Meghosszabbított szezon - 67 hajó a II. Dér Kupán!
- Kenese Marina Port - 2009. évi versenynaptár
- Borvacsora a BFYC-ben



