Hírek
49er OB, Balatonalmádi
Nem igazán sikeres a 49er hajóosztály idei versenyszezonja, s a pech széria folytatódni látszik az országos bajnokságon is.
A hajóosztály négy fordulóból álló versenysorozatából ezidáig csupán egyet sikerült lebonyolítani, a további futamok alkalmával vagy a szélcsend, vagy pedig a túlontúl erős szél akadályozta meg a versenyzést.
Mindenki reményteljesen várta az augusztus 4-8. között Balatonalmádiban, az Almádi Yacht Club rendezésében lebonyolításra kerülő bajnokságot, azonban az égiek ezúttal sem álltak a hajóosztály versenyzői mellé, s az első napon ismét a széltelenség miatt nem sikerült a vízre szállás, majd a másodikon úgy tűnt, hogy a Balaton körül keringő viharfelhők akadályozzák meg a versenyzést. Szerencsére azonban késő délelőtt mégis sikerült az első futamot lebonyolítani, bár a kezdeti 6 m/s-os északi szél az eső beköszöntésével teljesen leállt és el is fordult. Némi átrendeződés után ugyan, de teljesítette a mezőny a két körös kreutz-hátszeles pályát, melyen Hamrák Péter-Gerlits Attila kettős vette át a vezetést az addig élen álló Ignácz Károly-Gereben Mátyás és Haidekker Balázs-Nobilis Demeter párosoktól. Pár órás parti halasztást követően késő délután további három futam került megrendezésre 5-8 m/s-os északias szélben, ahol továbbra is Hamrák-Gerlits kettős bizonyult a legeredményesebbnek, ők három futamgyőzelemmel és egy hatodik hellyel zárták a napot, s állnak a mezőny élén azonos ponttal a második helyezett Ignácz-Gereben duó előtt. A harmadik helyen négy futamot követően Németh Iván és Körtvélyesi Miklós állnak Haidekker Balázs és Nobilis Demeter előtt, míg az ötödik Sipos Ágoston-Damokos Attila, hatodik pedig Czeizel Jonathán és Zentai Zoltán.
A hajóosztály idén új rudazatot és vitorlázatot kapott, melyre való áttérés nem mindenki számára sikerült zökkenő mentesen, így pár egység hiányzik az idei versenysorozatról, ám az új, három részes carbon árboc, squaretop vitorla a fiatalok szerint a 49es vitorlázás új dimenzióját nyitotta meg, mely által a hajó lényegesen jobban kezelhetőbbé, s gyorsabbá vált.
Bejelentkezés
Legújabb
Legolvasottabb
- 2008. év nagyhajós Magyar Bajnokai és helyezettjei
- IV. Ügyvéd Kupa eredmények és képek
- Kékpántlika, az utánpótlás Kékszalagja
- A 40. jubileumi Kékszalag
- Az ugyvedkupa.hu csapata nyert a Balaton Match Race-en
- 11mOD Világbajnokság a Balatonon
- Megjelent a 2009. évi RC vitorlás versenynaptár
- Meghosszabbított szezon - 67 hajó a II. Dér Kupán!
- Kenese Marina Port - 2009. évi versenynaptár
- Borvacsora a BFYC-ben



