Siófok  16  •  17.4 kn       

Keszthely  15.9  •  12 kn       

Balatonfüred  15.7  •  17.4 kn       

Balatonboglár  16.1  •  19.1 kn       

Orfű  15  •  10 kn       

Velencei-tó  15.8  •  10.1 kn       

Tiszafüred  15.5  •  10.5 kn       

Mályi-tó  16  •  9 kn       

2024. március 29., péntek

Király Ferenc Emlékverseny 2017

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Király Ferenc Emlékverseny 2017

Király Ferenc Emlékverseny 2017

Szeptember első hétvégéje viszonylag hűvös, és szeles időjárással várta Balatonfűzfőn a kalóz hajóosztály versenyzőit. 16 egység nevezett az év utolsó ranglista versenyére.

Szombatra 4 futamot tervezett a Rendezőség, amit sikerült is korrekt körülmények között megtartani. Változó erősségű, 8-16 csomó közötti szélerő jellemezte a futamokat – és persze a Fűzfői-Öböl különlegessége – a forgolódó északias szélirány. Aki el tudja kapni a szél ritmusát, az oda tud érni a mezőny elejére. Ez többeknek is sikerült, hiszen mindegyik futamot más és más nyert ezen a hosszú napon.

Partra érve forró Palócleves, és édes Rizsfelfújt várta a résztvevőket.

Vasárnapra ígértek viharos szelet és szakadó esőt – szerencsére egyik sem ért Fűzfőre. (Azért a vasárnapi második futam első hátszelében nagyon komoly befújás érkezett, nagyot siklattak a versenyzők...)

Sikerült tehát a tervezett 6 futamot levitorlázni – sok esetben ez is ritkaság.

A dobogós helyezettek a kupákon és érmeken felül a Festina által felajánlott óráknak is örülhettek.

A kalózban jellemző, hogy szülő-gyermek illetve férj-feleség párosok is indulnak. A Király Ferenc Emlékversenyen ezúttal hat ilyen páros vett részt. Támogatóinknak köszönhetően a családi verseny dobogósai 2-2 Intersport Síaréna Eplény napijeggyel illetve 10-10 csúszásra szóló Balatoni Bob jeggyel térhettek haza.

Eredmények:

https://dgmtw3im3szoe.cloudfront.net/articles/content/n7ULGTeCKIhATZG2/kiraly-ferenc-emlekverseny-2017-lFGj4j.pdf

Családi verseny:

  1. Láng-Miticzky Tamás – Láng-Miticzky Zsófia MAFC-MVK
  2. Demjén Sándor – Demjén Balázs Justitia
  3. Gerő András – Gerő Ildikó ER-Petro SE

Legfiatalabb résztvevő:

                Kovács-Buna Kinga MAFC-MVK

A mellékelt fotókat Korbacsics Ildikó és Margitics Imre klubtagok készítették.

Jövőre várunk vissza mindenkit!

Mohos Gábor
BSFVK

 
I. Shanti Kupa - Velencei - tavi tókerülő Előző

I. Shanti Kupa - Velencei - tavi tókerülő

Dolfin Magyar Bajnokság Balatonfüred Következő

Dolfin Magyar Bajnokság Balatonfüred