Siófok  13.8  •  21.1 kn       

Keszthely  12.9  •  19 kn       

Balatonfüred  13.5  •  19.7 kn       

Balatonboglár  13.8  •  20.4 kn       

Orfű  13  •  13 kn       

Velencei-tó  13.6  •  18.9 kn       

Tiszafüred  11.7  •  15.4 kn       

Mályi-tó  13.1  •  11.6 kn       

2024. március 28., csütörtök

Elégedettek az utasok a BAHART szolgáltatásaival

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Elégedettek az utasok a BAHART szolgáltatásaival

Elégedettek az utasok a BAHART szolgáltatásaival

A 173. hajózási szezon hivatalosan csak 2019. október 23-án ér véget a Balatonon, így a legforgalmasabb útvonalakon hétvégente továbbra is közlekednek a hajójáratok, 4 kikötőben sétahajózásra is van még lehetőség. Várhatóan az elmúlt 3 évhez hasonlóan 2019-ben is 700.000 fölé emelkedik a személyhajókkal szállított utasok száma. Ennek érdekében a hivatalos hajózási szezon zárását követően késő ősszel, sőt télen is készül hajózási szolgáltatásokkal a Társaság. A kínálatban szerepelnek a Balaton-parti települési rendezvényekhez kapcsolódó egyedi menetrendi járatok, valamint az elmúlt években sikeresen bevezetett olyan tematikus hajójáratok is, mint a Halloween Hajó, vagy a Mikuláshajó.

A BAHART fontosnak tartja az utasvélemények megismerését a jövőbeli szolgáltatáskínálat kialakítása céljából. A Társaság az idei főszezonban is reprezentatív elégedettség-felmérést végzett a hajózási szolgáltatásokat igénybe vevők körében. A legtöbb menetrendi hajóútvonalon, illetve a séta- és programhajókon, valamint a kompokon összesen több, mint 2.200 kérdőívet töltöttek ki a kérdezőbiztosok. Ezek alapján kerültek összesítésre az idei elégedettségi mutatók.

Folytatódott az elmúlt években már megfigyelhető idegenforgalmi tendencia, így tovább növekedett a Balaton régiót felkereső és ezzel párhuzamosan a BAHART szolgáltatásait választó belföldi vendégek aránya 2019-ben. Idén a válaszadók döntő többsége (89%) belföldi utas volt, legtöbben a fővárosból és Pest megyéből érkezetek, de meghatározó küldőterület a Balaton környéke: Somogy, Veszprém és Zala megye is. A válaszadók csupán 11%-a érkezett külföldről, 38%-uk főként Németországból, illetve egyéb német nyelvterületről.

Az utasok nagyobb hányada (menetrendi hajózás esetében 60%; séta- és programhajók esetében 63%; kompközlekedés esetében 34%) alapvetően kirándulási céllal vette igénybe a hajózási szolgáltatásokat a Balaton-parti települések látnivalóinak, programjainak felkereséséhez. A megkérdezettek jellemzően évente csak egyszer hajóztak, sokan jelezték, hogy idén hajóztak először a Balatonon. Többek között az elmúlt évek intenzív marketing munkájának is köszönhetően, egyre nagyobb arányban (menetrendi hajózás: 65%; séta- és programhajók: 55%, kompok: 71%) vannak az utazók között azok, akik előre tudatosan megtervezik a hajós utazást, kirándulást. Ők a Balatont már nem csupán a stranddal, fürdéssel azonosítják, és érvényesül a Társaság mottója is: Ha Balaton, akkor hajózás! A szóban forgó célcsoportot nagyobb arányban éri el a Társaság az egyre szélesebb körben alkalmazott online és közösségi kommunikációs felületeken, melyek aránya az előzetes információszerzés során már 30% fölé emelkedett. A hajókon utazók másik, kisebb csoportja a helyszíni impulzusok, élmények és helyi szolgáltatáskínálat alapján dönt a hajózási szolgáltatások megvásárlásáról. Az utasok több mint negyede (27%) továbbra is a kikötőkben kihelyezett tájékoztató felületekről értesül a hajózási lehetőségekről.

Az utazók több, mint fele (53%) családdal, illetve párjukkal (24%) vesz részt a hajóúton, így továbbra is fontos cél, hogy a BAHART családbarát hajózási társasággá váljon, és ehhez igazítsa kínálatát, szolgáltatásait.

Az idei évben az utasok kiemelten magas elégedettségi pontszámokkal értékelték a kikötőben és hajókon dolgozók munkáját, a BAHART megbízhatóságát, valamint a hajók állapotát, felszereltségét. A menetrendi járatokon a megkérdezettek 95%-a, a séta- és programhajók esetében a válaszadók 96%-a, a kompon utazók közül pedig 93% gondolta úgy, hogy a menetjegyért kifizetett ár összhangban volt a kapott szolgáltatással és annak színvonalával. A vásárlás során az ár, mint szempont hátrébb került, és a sorban csupán az ötödik helyen szerepelt. A döntés során az árat megelőzi a kollégák hozzáállása és segítőkészsége; a hajók kinézete és állapota; a kikötők megközelíthetősége és a parkolási feltételek; a BAHART megbízhatósága és ismertsége; valamint a programkínálat is.

Az utasok elégedettségét tükrözi, hogy a hajókon, illetve pénztárakban, kikötőben dolgozók munkáját a válaszadók több, mint 95%-a minősítette az ötfokozatú skálán a legmagasabb 4-es és 5-ös értékkel. Ebben a témakörben a jegykiadással, a hajónál történő jegykezeléssel, a kommunikációval és a segítőkészséggel kapcsolatban tapasztaltakra kérdezett rá a felmérés. Köszönjük utasaink pozitív visszajelzését, a BAHART továbbra is elkötelezett abban, hogy nagy hangsúlyt fektessen a munkatársak folyamatos képzésére, ösztönzésére és a munkakörnyezet színvonalának emelésére, megalapozva ezzel a minőségi szolgáltatásnyújtást.

A felmérés eredményei és a pozitív vélemények, valamint visszacsatolások alapján a Társaság jó úton halad a stratégiában foglalt feladatok teljesítésében az utazóközönség színvonalas kiszolgálását érintően. A BAHART célja, hogy a folyamatosan növekvő utasszámmal párhuzamosan a jövőben tovább növelje az elégedett utasok számát hajói fedélzetén. Mindehhez nagy segítséget jelent az állami tulajdonosi háttér, amely megteremti az alapot a BAHART további modernizációjához.

Az első Foiling Balaton beszámolója Előző

Az első Foiling Balaton beszámolója

Szavazás az év vitorlázóira! Következő

Szavazás az év vitorlázóira!